Tengődik…

Sanyarú a világ... Kegyetlen…

Mi több, igazságtalan. Meg hálátlan…

Na, az meg pláne…

és egyszerűen felháborító...


Ilyen és hasonló gondolatok járnak manapság Gábor fejében, aki már napok óta nem alszik jól az Ügy miatt. Az ügy miatt, melynek fellebbezését vasárnap egész délután a teraszon ülve fogalmazgatta.

Most majd megírom nekik… – ismételgette magában, aztán felemelte a fejét a nótbukból és lenézett a lágyan hullámzó tengerre. A Nap éppen lebukni készült az Isztria sziklái mögött, és a Kusari nevű piciny falu csendjét csak a klaviatúra hangos püfölése és Gábor felemelt hangja próbálta megzavarni…

Hogy merészelték? Hogyan merték megtenni, hogy a nyugdíjamhoz nem számolták hozzá azt a 8 évet, amikor 1981 és 1989 között szamizdatot szerkesztettem, amikor vittem az ellenzék zászlaját? – üvöltötte a teraszra kilépő bejárónőnek, aki igazából semmit sem értett az egészből, de mivel nem tehetett mást, egyetértően bólogatott. Gábor pedig eltorzult arccal tovább folytatta ordítozást: Így az most csak 200 ezer forint lesz! Az a plusz nyolc év néhány tízezer forintot biztos emelne rajta! Ráadásul kib@szott velem a Gyurcsány, a Bajnai meg az Orbán is, mert a folyamatos politikai támadások miatt az utolsó években rosszul is kerestem. Mert mi az a bruttó havi 900 ezer, amit 2009-ben és 2010-ben kaptam? Mi az? Egy semmi…!

Ilyen sanyarúan telnek manapság Demszky szürke hétköznapjai a világban. Nekünk meg a szívünk szakad meg, amikor olvassuk a hírekben azokat a súlyos méltánytalanságokat, amik ezt a nagyformátumú embert érik. Most éppen a gaz nyugdíjbiztosító részéről, akik nem átallottak az általa gondoltnál alacsonyabb összeget megállapítani neki öregségi nyugdíj gyanánt. [az eredeti hírért katt a linkre]

De morzsoljuk el a szemünk sarkában felcsillanó kis könnycseppeket és nézzünk szét nyugdíjügyben egy kicsit.

Ha megvizsgáljuk a magyarországi öregségi nyugdíjak megoszlását, akkor az láthatjuk, hogy havi 200 ezer forint feletti nyugdíjat csak a nyugdíjasok 2-3 százaléka kap kézhez. A Heti Válasz összeállítása szerint a legmagasabb nyugdíj Magyarországon havi 714 ezer forint. Ezen kívül még 28-an kapnak 450 ezer forint feletti pénzt. A kimutatásban természetesen nem szerepel a volt közjogi méltóságok juttatása. Ők másfél millió forintos tiszteletdíjat kapnak életük végéig, de ez hivatalosan nem számít nyugdíjnak.

Mint látható Demszky a nagy magyar átlaghoz képest egész tisztességes nyugdíjat vehet fel, ha pedig az egészhez azt is hozzávesszük, hogy mindezt milyen értékű munkáért kapja, akkor máris kijelenthetjük, hogy bőven túl van fizetve.

Egészen pontosan pedig, ha lenne igazság Magyarországon, akkor Demszky manapság nem a nyugdíját számolgatná, hanem a hátra lévő hosszú éveket valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben…

5 kommentek:

CartChilli írta...

Miért kapnak a volt "közjogi méltóságok" másfél milliót havonta????? Nem volt elég a csupán néhány évi regnálásuk alatt keresett sok-sok millió?
Az a pék, esztergályos, gépkocsivezető, traktoros stb., akik egy élet kétkezi munkájával legalább annyit (de inkább többet) letettek az ország asztalára mint ők, miért csak 80 - 100 ezret kapnak (ha kapnak egyáltalán annyit)?
Undorító!!!

Herne írta...

Ha egyszer neadjisten elkövetnék valami disznóságot, én is ilyen elszámoltatást szeretnék. Bár én, visszahúzódó természet lévén, jobb' szeretem az erdőt, a hegyeket.
Nem kell félteni egyébként a jó öreg Demszkyt, máshonnan is vannak ám bevételei, gyanítom minimum hétszámjegyűek.
Ez a havi másfél misi viszont valóban undorító. Bizton elmondhatjuk, hogy Magyarország szegénységének oka a következő: a pénz (a mi pénzünk!) elmegy a következőkre: cigányra és politikusra.

Herne írta...

(És ez csak a hivatalosan elismert összeg, amit zsebrevágnak az adónkból!)

Névtelen írta...

Egyszerű recept, izélgesd a fenálló rendszert, akár ellenség pénzén,(nagy "tanító" Lenin, Rákosi, példája nyomán,)Felkapaszkodsz a szamár létrán, úr leszel, annyit lopsz amannyi kell! Ha nem volt eszed, mincs swájci bankbetéted, tőlem ne várj sajnálatot, Bolondszky, (Sánta Fidkéből, nem olvasod nemzeti írókatí?)lényeglátó

casablanka írta...

Megérdemeljük, hogy ez az "ember" volt 20 évig a főváros főpolgármestere. Sikerült neki úgy lezülleszteni ezt a várost, hogy ihaj.Sokat, nagyon sokat tud őkelme, nem véletlen, hogy egy újjal sem nyulnak hozzá. Az államadósság növeléséhez is bőven hozzájárult. Combinó és megállóinak , 4-es metró beruházás és kivitelezésének milliárdjaival. Most hirtelen csak ez két tétel jutott eszembe. Tessék számolni mennyi is ez?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló